Mindig magasabbra Für Anikó a vágyairól mesél   Bertold Brecht Koldusoperáját Filléres Opera címmel mutatta be az Örkény Színház. A kolduskirály feleségét, a sokat megélt, rafinált Pechumnét Für Anikó alakítja.

A hagyomány szerint Pechumné figurája loncsos, közönséges karakter. Merész ötlet, hogy éppen ön játssza. Az Örkény Színház előadásában a főhősök felsőbb kategóriába léptek, rég túl vannak a kétkezi gazemberségeken. Kimosakodtak, gallérosak lettek. Pechumné éveinek száma viszont változatlan, amióta Brecht megírta a darabot: minimum negyven. Ön idén érte be. Azt nyilatkozta: nem zavarja. Ha zavarna is, mit tehetnék? A harmincadik születésnapom kifejezetten euforikus élmény volt. Néhány fontos dolog csak akkoriban kezdődött az életemben. Mást ne mondjak: megtaláltuk egymást a párommal. Az teljesen természetes, hogy múlik az idő, emiatt nem kell rettegni. Szerintem csak a szépségipar generál ebből problémát- Én abban hiszek, hogy az évek számával szilárdul az ember méltósága. És ehhez a plasztikai sebészeknek és a csodakozmetikumoknak semmi közük nincs. A színész méltóságával mi a helyzet? Akkor kezdte a pályát. Amikor még Júlia vagy Hamlet megformálói voltak állandó reflektorfényben. Elképesztő, hogy tizenöt év alatt a feje tetejére állt az értékrend. A kultúra hátra került a fontossági sorrendben. A nívótlan filmek, tévéműsorok a totális agymosás eszközei. Állítom, tudatosan szoktatják le az embereket a gondolkodásról. Mert aki használja a fejét, az kételkedik is – úgy viszont nem lehet irányítani, nem lesz jó vásárlógép. Mesélte egyszer: némi pokoljárás után értette meg, a hétköznapok világa kicsit sem hasonlít gyermekkora világához. A való világ – olykor fájdalommal járó – tanulmányozása még ma is tart. Gyerekkori történeteiből rendre kimarad az apafigura. Korán elváltak a szüleim, de azzal nincs gond. Édesanyám főiskolai tanár. Munkája miatt gyerekkoromban – némi kitérő után – Szomathelyre költöztünk. Az Alpok-alján, meseszép környezetben, hihetetlen békességben nőttem fel. Ami jó volt, de később észleltem a kellemetlen mellékhatásait. Édesanyám védőburkot vont körém, amely óvott a csalódásoktól, bármiféle negatívumtól. Gyerekkoromat a szeretetteljes légkör és teljes őszinteség jellemezte. Szinte nem is értettem a hazugság fogalmát. Márpedig vannak dolgok az életben, amelyeket már gyerekként meg kell tapasztalni. Olyanok, mint a mumpsz: kiskorban átvészelve nincsenek olyan kínzó szövődményei, mintha felnőttként kapja meg az ember. Nincs bennem önsajnálat, puszta tény: bizonyos helyzetekben még ma is teljesen védtelennek érzem magam. Némi fejlődésként értékelem, hogy már nem próbálom magam erősebbnek mutatni ilyenkor, és nem hiszem, hogy muszáj lenne mindig visszalőni